Daily ME – 23-27/365. nap

2017-08-11 02.10.56

Adni, élni, életet adni, ragyogtatni, visszaforgatni

 

Az utóbbi 5 napom az aktív figyelem jegyében telt.

Na, nem csak a figyelmem volt aktív.

Azt figyelgettem és kóstolgattam magamban, és másokban, hogy hogyan is lehet hatékonyan…

…adni, adni, adni, és adni!

Mindig is olyan emberek voltak körülöttem, akik nagyon szerették az életet, és szerették ennek kiteljesítéséhez segíteni embertársaikat.

Ugyanez történik velem ma is. Csak az idő, a helyszín, a körülmények, és az eszközök alakulnak át kicsit néha.

Mivel ebben a támogató rendszerben szocializálódtam, folyton keresem a módokat, hogyan tudnék egyre többet és többet nyújtani az Univerzumnak halvány porszemként a Földkerekség embertömegében.

Az NLP (Neuro-Lingvisztikus Programozás) számomra egy olyan tudás esszencia, amely biztos lábakat ad mindazoknak, akik az önfejlesztést választják, és elmerülnek kiválóságuk megteremtésében.

Ők elsajátítják a hatékony kommunikáció magasiskoláját, és gyakorlatilag ki tudják magukat húzni minden belső és külső konfliktus helyzetből, ezzel megelőzve mindenféle nemkívánatos tünetet, azaz egészségüket, és céljaik elérését hosszú távon tudják konzerválni önmaguk, és egyre több esetben a saját klienseik számára.

Ugyanakkor, rengeteg visszajelzést kaptam arról, hogy ez a nyelvi készségtár inkább nyújt egy életfilozófiát, mint napi szintű gyakorlási teret számukra, és bár az egyik legcsodálatosabb keret az életszemléletük megváltoztatásához, mégis mintha e rendszert megtanult kollégák és barátok hiányolnák a folytatást.

És ebben hiányolnának engem. Vagy csak remélni merem, hogy legalább annyira hiányzom nekik a képzéseket követően, mint amennyire ők hiányoznak az énem (feltehetően kizárólag szakmai, de amennyiben emberi is, akkor ez külön hízelgő lenne ugye a szakmaihoz állítólag hozzátapadt saját magam) számára, az NLP további felhasználása során.

Az az igazság, hogy én is szeretnék folytatást. Őszintén, az van, hogy szeretném megélni a sikereiket, jobban részese lenni az életüknek. Trénerként “csak” arra esküdtem fel, hogy átadok a “résztvevőknek” egy kiemelkedően hasznos módszertant (vagy többet), és a szakmai útjukat – szükség esetén – “mentorálom”, vagy egy-egy “szupervízióval” tőlük Északra  “Disszociálom” a nézőpontjukat egy elfogulatlanabb nézőpont alkalmazása érdekében, de még az is előfordulhat, hogy ha permanensen nem szuper a víziójuk, Délebbre “Asszociálom” szubsztanciájukat (úgy küldeni el szakmailag, vagy emberileg valakit a fenébe, hogy alig várja, hogy elinduljon, és még fejlődjön is ezáltal, külön Phd módszertan fejezetet érdemel)…

De ennél több – jóságos! – kapocs fűz az “ügyfeleimhez”. Ezek az emberek legtöbbször barátaim és munkatársaim is lettek, és így sokkal inkább összefonódik az életünk.

Régóta kerestem tehát bizonyos utakat arra, hogyan tudnánk több élményt megosztani egymással térben és időben, és hogy mivel tudnék még konkrétabban hozzájárulni a hosszú távú perspektíváik kialakításában és végigvitelében.

A bizonyos utak helyett egy egész Utazóklubra leltem, milliméter pontosan egy világméretűre. Avagy ő talált reám.

Eredetileg gyógyítási céllal érkezett hozzánk, és hamar kiderült, hogy ezt a küldetést szélesebb szinteken tudja beteljesíteni, mint amire számítottunk.

Friss parfümszárnyon szállt be az előszobába, egy fenségesen pompázó gyapjúpelerin ölelésében. Esernyőt nem hozott magával, mint Mary Poppins, de a szemüvegét otthagyta nálunk, paradigmaváltásom megkönnyítendő, de erre nem jöttem rá rögvest, csak az ötödik okulárénál.

Amikor először leült velem szemben, azt sugározta regenerálódásra intő tekintete: “Valami olyanom van, ami lehet, hogy érdekel Téged. Egy olyan örömteli, világjobbító rendszer része vagyok, amelynek Te is a tagja lehetsz. Ott egyébként már várnak Rád.”

A torkomtól a bokámig leáramló határozott kíváncsiság érzésem a mai napig megőrződött az életemnek ez iránt az előzetes képzeletemmel hihetetlennek tűnően összevágó mozaikkockája iránt. Ezután mégis több alkalommal elhárítottam e jelenséget, s a hétköznapjaimban való szorosabb jelenlétét.

De folyton visszatért, és (vissza)hívatlanul is hűségesen be-beköszöntött az elmélkedéseimbe, s hol a kételyeimben, hol a küldetéseimben helyet talált.

Egy alkalommal épp egy megnyitás előtt álló nemzetközi pub-ba vezetett be, mely olyan idegenül vonzott, hogy elfelejtettem, hogy a saját hazánkban vagyunk. Ő pedig körbejárva és részletesen felmérve a helyiséget, visszatért a bejárathoz, és a fényképezéshez egy olyan poharat emelt fel tudattalanul, amelyben nem volt még ital.

FB_IMG_1502407678659

Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikorra már teljes mértékben sikerült kiürítenie az elmémet, és elhittem, hogy mindaz, amiről évek óta beszélt nekem, igaz, és az én életemben is megtörténhet a tanításom legfelső színterén is az a változás, amit a legtöbbnek tartok, miszerint a saját anyagi, szellemi és érzelmi függetlenségemen kívül – amiben addig is hittem – a társadalom többi tagjáért is sokkal többet tehetek, mint amit arról valaha megtanultam különböző rendszerek működési elvének megtapasztalása alapján.

FB_IMG_1502407681798

Soha nem gondoltam, hogy egy kék műanyag tábla emelhet még a hangulatomon, és a vízióimon, hogy ami mögötte áll, valóban a spirituális – közösségi! – evolúciónk létrejöttét segíti.

2017-08-11 12.58.58

Egyszercsak kinyílt a világ, még szívetmelengetőbben, mint annak előtte, s meggyőződhettem róla: ez nem komédia, ám minél több könnyedséget rejt egy szisztéma, annál nagyobb intelligenciával bírhat.

FB_IMG_1502407702482

Azt viszont tényleg végképp nem gondoltam, hogy a kollektív szellemi fejlődésünket ilyen közvetlenül támogathatja az anyagi javaink felhasználásának közös érzelmi életünk értékeibe való visszaforgatása.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy tényleg létezik olyan koncepció, ahol egy tányér ilyen étel ára beleszámítható azokba az utazópontokba, amit arra is költhetünk, hogy hátrányos helyzetű gyerekeknek építsünk újrahasználható üdítős palackokból iskolát a világ másik végén.

FB_IMG_1502407729064

Egy helyes kis csapat dolgozik ezért a glóbuszunkon, jelenleg közel egymillió vezető. Ugyanis mindegyikük vezető, mint ahogy az életünk valamennyi területén egymásnak (el)ismeretlenül is mindenképp azok vagyunk.

Akkor is, ha néha nem vesszük észre a másikban a minket építő kompetenciákat, a gyengéd törődést, a kivárás magányos unalmának tapintható bevállalását, vagy épp a fellelkesültség ártatlan gyermeki szórakozottságának bátor, nyitott megosztását.

Mindannyian egymás vezetettjei és vezetői vagyunk egyszerre, és jó, hogy vannak olyan helyek, ahol az egyenrangúságunk kézzelfogható.

FB_IMG_1502407708733

A héten volt nálam egy újabb travel party, ahol házigazdaként képviselt az otthonomban az egyik vendégem, e világközösség itthoni felsővezetője, aki az utazóklub alap törvényszerűségeit azonnal megszerettette velem négy évvel ezelőtt a pódiumról magyarázva a számomra 25 éve komfortossá beágyazódott NLP Axiómák majdnem szó szerinti elismétlésével, és az ő még felsőbb vezetőjének bemutatásával.

Akkor úgy éreztem, ez az NLP teljes tudásom gyakorlati leképződésének fóruma, és ez az összecsengés hónapról hónapra, évről évre növekszik bennem. Pont úgy, mint ahogyan a bizalmam felé.

2017-08-11 00.49.09

És közben előttem és nyomomban, de főleg mellettem egy barát, aki meglátta bennem azt a koncepciót, amire talán már akkor megértem, amikor még meg sem fogant két zseni lelkében, és amit csak mostanában kezdek felfogni, hogy mit hajtogat egyfolytában higgadt, következetesen személyesen számomra fenntartott erőfeszítéssel azóta, hogy kinyitottam neki a kertkaput, és azzal a mozdulattal a szívemet, és önfeledten faggatni kezdtem munkásságának eredményeiről: gazdag életútjáról.

Soha nem felejtem el a zavart pillanatot, amikor még nem értettem, hol vagyok, mit mutogat, mit akar azzal a magyar zászlóval egy nemzetközi rendezvényen, ahol ez a jelkép akkor még nagyon más konnotációval tajtékzott nézeteimben…

FB_IMG_1502481214293

…mint pár perccel később.

FB_IMG_1502481223724

Mert megértettem: hogy mint minden zászló, a miénk is akkor tud a legtisztábban kilobogni a szédítő színkavalkádból, ha társai a közvetlen környezetében is megmutatkozhatnak, s egymást továbbszínezve immár együtt lengnek szabadságot, és kiteljesedést.

FB_IMG_1502481238159

Megértettem, sőt, átéreztem, hogy ezáltal milyen közel kerülhet egymáshoz minden nemzet, és hogy ezt mi tényleg egyénenként teremthetjük meg a képzésrendszerünk, s így a viselkedés kultúránk megváltoztatásával.

Megértettem, hogy ehhez pont egy ilyen hálózati képződmény szükséges, és megértettem, hogy csak egy ilyen erőteljes keretrendszerben érhetünk el erőteljes emberi eredményeket.

Itt már a szakma és az ember, az ember és munkája, a barátság és a munka, a baráti kompetenciák és a szakmai eredmények rég összekapcsolódnak, egyek és ugyanazok.

Itt már az válik mérvadóvá, hogy amíg élünk, azt a döntést hozzuk, hogy teszünk valamit az életünkért, hogy valóban abból élünk, hogy élünk.

És abból, hogy éltetünk, hogy életeket mentünk, azáltal, hogy élni hagyunk, és ragyogtatunk.

Mert női és férfi vezetőként nincs más dolgunk, mint egymás életét ragyogtatni, felemelni, és mindazt a jót, mindazt a boldogságot, amit átélünk, másokkal is átéletni, és a közösségért, a közösségbe, még több ember életébe visszaforgatni.

És még az is a feladatunk, és kiváltképp az, hogy egymás tehetségeinek kibontakoztatását a végtelenségig mentoráljuk, facilitáljuk, feltétel nélkül.

Mindebben a legstabilabb tényező, hogy a változékonyságunk nyomán mindig mindannyian megtalálhatjuk benne önmagunkat, és azt, ami nekünk a legkedvesebb az éppen aktuális időpillanatban.

FB_IMG_1502407715373

Szolgálni önmagunkat, és másokat olyan módon, ahogy mi képesek vagyunk erre, leggyönyörűbb lehetőségünk az életben.

Ezt állapítottam meg az elmúlt 5 nap során, és nagyon ízlik az adni vágyásunk és a hozzátartozó tetteink gyümölcse.

Mészáros Edina

Budapest, 2017. augusztus 7-11.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.