Daily ME – 62/365. nap

d793c2b1a1d34e9ab21be1f5cb45d321--grand-canyon-arizona-grand-canyon-national-park

Minden összeér

Minden összeér… ha akarjuk, ha nem. Lehet, hogy közhely, mégis így van, tőlünk függetlenül, mégis valahol bennünk, eleve elrendelten, minden összeér. Az eredeti célunkkal, küldetésünkkel.

Megfogalmazhatjuk ezerféleképp, újratervezhetjük számtalanszor, úgyis ahhoz az ősforráshoz érünk vissza, ahová indultunk valamikor, valahol. Még az elején.

Megálmodtuk mi ezt hamar, megszültük már megszülettünk-kor, láttuk a képeket, hallottuk a hangokat, éreztük az érzéseket.

Tudjuk, hogy erre haladunk. Járjuk az utat, és sokszor azt hisszük, mi találtunk rá. Miközben az út maga vezet minket.

Megírunk egy verset tizenévesen, jó pár évtizeddel később szembejön az alanya. Megfestünk egy képet, kiderül, hogy valahol, valaki már alkotott egy színtisztán hasonlót, ami valahogy összefügg a saját életünkkel. Megsütünk egy süteményt, és olyan ismerős a zamata, hogy rájövünk, azért módosítottunk a recepten, mert egy régi kort idézve ezt az ízt akartuk feleleveníteni, vagy a jövőben egyszer meglátjuk ugyanezzel a színvilágú díszítéssel egy külföldi cukrászda kirakatában.

Mennyi ilyen véletlen van, és hányszor éltük már át látszólag ugyanazt? Talán azért történhet ez meg, mert minden egy felé mutat.

Lehet, hogy a sorsunk sokkal inkább meg van írva, mint ahogy azt gondolnánk. Ezzel együtt a felelősség a miénk. A sorsunkért nem feltétlenül, de a döntéseinkért… ki tudja?!

Szeretném azt hinni, hogy a döntéseink a sajátjaink. Szeretném?

Az egó számára ez mindenesetre szimpatikus lehet. A léleknek? Jó érzés akaratunkon kívül is valahová tartozni, elfogadottnak lenni, logikusnak számítani, egyáltalán számítani haladásunkban / megrekedésünkben.

Túl sokat agyal az ember. Néha pedig túl hosszan érez. Előfordul, hogy mégsem elég meggondolt. Olykor éppen érzéketlennek tűnik.

Egy biztos, hogy minden betűnk, az összes sóhajunk, végtelen vágyunk, rengeteg elmés megjegyzésünk összetart, egy egységes projektet alkot, művészeti formát ölt végül, ennek így kell lennie!

d793c2b1a1d34e9ab21be1f5cb45d321--grand-canyon-arizona-grand-canyon-national-park

Szabad akarat és sorsszerűség lehet, hogy az igazi küldetésünk előtt való őszinte meghajlás mozdulatában rezdül azonossá.

Elhagyunk valakit, és visszatér. Elköszönnek tőlünk, de nem tudnak elszakadni. Ránk legyintenek, de kikérik a véleményünk. Rázzuk a fejünket, de igent gondolunk.

Lemondjuk a találkozót, és váratlanul szemben találjuk magunkat a másikkal. Felvesszük a telefont, és csend van a vonal végén, nem a szó volt a fontos.

Lehet, hogy csak a fontos dolgok érnek össze. De a fontos a minden! Így valóban a minden áramolhat egybe. Minden, ami valaha megbizsergetett.

Összefüggnek a történések egymással. Ám függetlenek össztársadalmi szinten, de még intracelluláris szignalizációjukat (sejten belüli jelátvitelüket) tekintve is külön-külön funkciójuk van.

Mit jelent ez? Fogalmam sincs! Csak az érzem, hogy önmagukban is fényeskedhet értelmük. Annál izgalmasabb, hogy aztán egymásba futnak a szálak.

Előbb-utóbb minden részlet kipottyan a rendszerből, amelynek nem volt valódi mély, és odaillő foganatja. És minden megerősödik, aminek ott helye van.

Ezért is lehetsz bármi! Legyél bármi, mindaz, ami akarsz lenni, ami vagy!

Ezért is lehetsz totálisan elengedetten, magától értetődő nyugalommal önmagad!

Megtalálnak. Odaérsz.

Mészáros Edina

Budapest, 2017. október 4.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.