Daily ME – 66/365. megélés

woody01

Subtext – Szövegalatti

Mindig is szerettem játszani a szavakkal. Lehet, hogy nem csak azokkal… ahogy Dr. Richard Bandler mondaná: “Az agy a kedvenc játékszerem.”

Na és nem úgy, ahogy Woody Allen mondaná: “Az agy a második legkedvesebb szervem.” Rossz az, aki rosszra gondol!

Tény, hogy mi, olvasók, ingeréhes szövegfalók, szeretjük a kétértelmű kifejezéseket. Adni és kapni is. Igaz?!

Visszatérve a címhez: a szöveg alatti szöveghez, ez valami olyasmit jelent, ami az elhangzott szavakon túlmutat. Esetleg túlmatat.

Mert valami olyan területet érint, amit az eredeti kontextus, azaz szövegkörnyezet nem feltételezett, tartalmazott volna.

Ám a szövegalatti – az én elnevezésemben, a tudatalattiból származtatható mondandó megnyilvánulása a tudatosan kimondottak mögül kibújva – megadja nekünk azokat a válaszokat is, amelyeket a racionális elme nem lenne képes.

Mondhatnánk úgy is, hogy Freud-i, és mondjuk is, gyakran! De ekkor majdnem mindenkinek a szex jut eszébe. Juthat is, mivel sok témának a gyökere… nos, ott keletkezik valahol. Természetesen Freud szerint. Azt is tudjuk ugyan, hogy a pszichoanalízis atyja Freud volt, anyja nem volt. Ezért néha megengedhetjük magunknak, hogy szakmailag, vagy csak erkölcsileg kételkedjünk. Valaki másban. Mert egónk kevésbé könnyen engedi meg, hogy ezt önmagunkra vonatkoztassuk. Holott, mindannyiunkat nagyrészt érdekel ez, minthogy evolúciós érdekünk fűződik hozzá… és még mennyi minden más…

Mégis, azért társadalmunk színes kavalkádjában – és egyéb szanitereiben – ezen kívül a naturalista formáción kívül találhatunk más hozzáadott értékeket is. Legott, ahol a kurta farkú malac… és még az óperenciás tengereken túr is… meg nemi, s…

A ‘subtext’ megnyilvánulási formájával a filmipar világában is gyakran találkozhatunk. Tipikus példa erre az Annie Hall c. film, amelyben az elhangzott mondatok közben, gondolatban lejátszódó szöveget külön leírva el is olvashatjuk a képkockákon. Teljesen más hangzik el szóban a párbeszéd alatt, mint amin ez a két ember valójában töri a fejét:

woody01

woody02

woody03

Ugye mi is voltunk már úgy, hogy rendkívül meggyőzően épp hangoztattunk valami felettébb fontosnak szánt mondanivalót, miközben legszívesebben valamit teljesen mást közöltünk volna?

Á, nem, ilyen velünk nem esik meg soha… hm?

A ‘subtext’ érdekes funkcióval bír pszichésen / szakmailag. Sok olyasmire jó, ami az adott pillanatban – valószínűleg időlegesen – kellemesebb, vagy kényelmesebb következménnyel járhat, mintha a valódi, lélekből jövő tartalmat eresztenénk a kommunikációnkba.

Például:

  • megvéd minket az elutasítás csalódásától;
  • nem kell konfrontálódnunk másokkal a saját véleményünk mellett való kiállás miatt;
  • kevesebb minősítést kell átélnünk ezáltal;
  • nem égünk le egy vagy több szeretett személy, esetleg idegen előtt;
  • nem kell felvállalnunk a valódi vágyainkat, motivációinkat;
  • nem élnek vissza az általunk kiadott információkkal;
  • stb.

Láthatjuk, mennyi előnye lehet annak, ha nem mondjuk ki a belül kigondolt szavakat. Igaz, ugyanennyi hátránya is lehet. Hiszen mások nem ismerhetik meg az indítékainkat, így a szükségleteinket, de a mélyről jövő, őszinte kérdéseinket, érdeklődésünket, kedvtelésünket, és az erős vagy az érzékeny pontjainkat sem, amire egyébként tekintettel lehetnének.

Hogyan kezeljük tehát azt a belső hangunkat, amely a kifejezett, felszíni nyelvi struktúránk alatt zajlik, a mély-tudatunkban, a személyesen tapasztalatainkból táplálkozva? Mit kezdjünk az állandóan jelen lévő ‘subtext’- ünkkel?

Természetesen érdemes meggondolni, hogy kinek, mikor, hogyan és mit mondunk. Vannak tartalmak, amelyekre igenis vigyáznunk kell, mert a munkánkból, vagy a magánéletben tett ígéreteink miatt ez kötelességünk.

Amennyiben ez a szövegalatti ‘subtext’ feltűnően jócskán eltér arányaiban a kimondott mondatoktól, hasznos lehet átgondolni, hogy hol tartunk az érzelmi intelligenciánkban az intimitás megélésére való képességünkkel. Ugyanis az érzelmi intelligencia egyik kulcsa, hogy képesek vagyunk azt kommunikálni, amit gondolunk, és amit kommunikálunk, meg is tesszük.

Lehet létjogosultsága annak, ha egyre-másra hadoválunk, és nem azt mondjuk, ami van, ami egyszerűen megjelenik bennünk, de ennek okát érdemes ebben az esetben feldolgoznunk:

  • Mi az, amit féltünk?
  • Mitől vagy kitől félünk?
  • Milyen negatív következménye van annak, ha eleve a ‘subtext’ hangozna el részünkről?
  • És milyen pozitív következményre számíthatunk? (Sokszor a pozitív stressz is distresszként hat! Ezt is meg kell tanulnunk kezelni!)
  • Milyen tevékenységet kell abbahagynunk, ha kiderül a szövegalatti?
  • És milyen irányba kell elköteleződnünk ugyanekkor? Kész vagyunk-e erre? Mit kell még elsajátítanunk ahhoz, hogy ezt felvállalhassuk?
  • Mivel kell szembesülnünk akkor, ha a kimondott szavakra nem úgy reagál majd a külvilág, ahogy elvártuk volna?
  • Milyen konfliktusokra számíthatunk a valódi érzéseink kimondásával?
  • És még tovább…?

A ‘subtext’ mindenesetre a barátunk! Nagyon hatásos változásokat hozhat, ha elkezdjük megkedvelni ezeket, a hozzánk tartozó zsigeri reakciókat. Hiszen ezek nem mások, mint a saját valóságunk egyéni válaszai a külvilágra. Komoly jelentőséggel bírnak a személyes túlélésünk terén! Fontos tehát komolyan vennünk ezeket, megértenünk, elfogadnunk, és egy olyan nyelvre átfogalmaznunk, amely számunkra és mások számára is emészthető, majd továbbfinomítva még tárgyilagosabban, felnőtt módra felvállalható, következetesen fenntartható.

A hosszú távú működtetés és hitelesség itt is nagyon fontos. Ez olyan, mint a személyek közötti bizalom, vagy egy hivatás képviselete, rövid távon nem ér sokat, ha hosszú távon nem tudjuk fenntartani. A ‘subtext’ és a kimondott szavak különbözősége lehet egy ideig izgalmas, sőt! Megteremtheti egy jó kapcsolat, vagy együttműködés alapját… de hosszabb távon megtapasztalhatjuk a bensőnkben lejátszódó képekhez, hangokhoz és érzésekhez a külvilág felé való lojalitásának biztonságos, megnyugtató minőségét.

Amennyiben egy kis tartalmat, mint titkot folyamatosan szándékunkban áll megtartani magunknak, az eredményeink majd megmutatják utólag – és mindig csak utólag -, hogy mennyire voltunk hatékonyak.

Az is kitudódik, hogy milyen mértékben hálálja meg a sors és az emberiség, ha a bennünk zajló folyamatokról értesítjük őket, őszintén, ártatlanul, és odaadóan, mindennemű fenntartások nélkül, el- és befogadó, egyenrangú emberpartnerként.

Mészáros Edina

Budapest, 2017. november 10.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.