Daily ME – 71/365. megélés

20180716_013821

71.

Szinkronicitások sora. Amikor minden összejátszik, a belső gondolataink, és a külső megnyilvánulások. Hiszen nem ugyanaz a kettő?

Kereken egy éve elkezdtem egy 365 napos Blogot, amelynek most jutottam el a 71. részéhez. Valahogy nem jutott több “megélés” az eszembe – egy ideje – pedig abból mindig adódik elég.

Tavaly ilyenkor még konkrét ígéreteket tettem, mérhető célok elérésére. Ezzel egyrészt szeretnék elszámolni önmagamnak, és még azoknak, akik követik ebbéli életszeleteimet.

Másrészt egy nevezetes nap is ez a mai, ami szintén megemlékezést érdemel, irányomból (minden kép(p)en).

A céljaim… lehetséges, hogy idő közben új fordulatot vettek? Mert nem valósítottam meg mindegyiket közülük. Bár egy másik oldalról szemlélve annál még jóval többet is elértem.

Tanulni egy példaképtől, aki számomra egy tekintélyszemély, sőt, együttműködni vele, közös projektbe kezdeni, feldolgozni az NLP-s nagymesterem könyveit, írni, videózni, főzni-sütni, nyelveket tanulni, közben a családomat, és a társadalmat építeni, sportolni, kalandozni, adakozni, és megmenteni a Földgolyót… nem volt sok misszi(j)ó…

Miközben mind ott van, hogy épül az alap, és érzem az első félemelet auráját… de ez mind semmi, mert annál jóval több történt.

Nem írtam szerelemről, és az elveszett, majd újra megtalált szenvedélyeimről, a sohasemvolt, mégis valós, fizikai térben megtapintható, és elbűvölően bővülő gyűjteményeimről, a felhangolt billentyűkről a zongorán, és az egészségünk megőrzésének mindennapi részletkérdéseiről… válaszairól… pedig ez még valósabb, mint maga a Nap, amelyet úgy szeretek beszippantani minden egyes délután.

Kicsit más már a fontos, mint azok a célok, akkor, és még tudtam is valahol, előre.

Egy dolog azonban nem változott, inkább erősödött is. Minden tevékenységemben és kapcsolatomban az emberség, az emberiesség az, ami megragad, ami maradandó, és ami drága érték nekem.

Már máson van a hangsúly, de méltóságot és a méltányosságot mindig igyekszem… Igyekszem? Azt hiszem, végül majd eléggé megérem a próbálkozásaimat, eredménynek tudni.

A maradékról még írok.

Az előbb belémhasított, hogy tartozom egy verssel. Annak az embernek, aki miatt 1 éve elkezdtem írni a Blogot. Megkerestem a verses füzetem, és hol nyitottam ki? Meg sem lepődtem.

Eredetileg az volt a címe, hogy “Alkalom nélkül”, de… mivel ez a 71. Blogom, és tényleg ez is véletlen(?), hogy ma lép az Édesapám a 71. életévébe… ezért szülinapjára már egy szülinapos vers légyen. Mégis, mindig csak, mindig, most is, csak úgy is, szeretetből, és minden egyéb alkalom nélkül:

“Emlékszel még, mikor a hátadon cipelve

Vittél sok órán keresztül a háztömb körül,

Ott, ahol a mélység csöndje zendül,

S a nyíló virágok közt egy apró harmatcsepp ül?

Tudtam, hogy közben elfáradsz,

De vékony karjaim szorosan öleltek át,

Hogy – míg egy piciny termetet elbír a felnőtt hát –

Ilyen közel legyek Hozzád, s figyelhessek Rád.

S most nagyobb vagyok, mint mikor felemeltél.

Amiben még változom, látod, érzed magad.

Néha eszembe jut egy-egy régi szavad,

Ne félj, örökre a szívemben marad.”

1995. március

20180716_013821

20180716_013923

Azóta már sok naplóm lefolyt a Dunán. Mennyi terv és küldetés, könny és reszketés, megvetés, és a megvetés elvetése. Magvetés kísérlete, inkább paradicsomot szüreteltem, mint kortyoltam a jó bor. Volt azért jó is, bőven jutott csók is, nem is mindjárt 17 éves koromtól, de egy híján húsz, az már döfi, pontosabban arattam babérokat, de mondhatnám, hogy nálam minden három síkú, és olykor bánnám, hogy a sorrend még mindig az érzés, szellem, fékezem, amíg lehet, de csak amikor már kitűnő a fizikum laude. Curriculum nem vitás, hogy sokan nem értik a lényegemet, de aki megszeret, az egyszerűen csak tudja mindezemet értékelni, ahogy, nagyon.

Na most így már vicces ez az este, (kíváncsi vagyok, hogy ki követi, rest-e) pontosabban hajnal megint, eltelt egy év, és lehet, hogy bizonyos dolgokban pont ugyanott tartok, ahol a másik part (meg)szakad, de ettől szép a változatlanság(ommm), és nyerni is jó innen meg tengerentúl malac. (Fész, mexöx, vagy maracc?)

Hogy mit folytatok, vagy hagyok abba, még nem tudom, de a tudattalanom úgyis okosabb, mint én.

Amiben biztos vagyok, és amit megígérhetek, hogy ígéretek helyett valamit én fogok… ha mást nem, dönteni.

Mészáros Edina

Budapest, 2018. július 16.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.