Karácsonyi Vernyá-Kompetenciák

en-kari

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kedvenc NLP Coach-át, Trénerét!*

* Rendhagyó Ünnepi Jókívánság Kollégáim részére, amely speciálisan érett és bizonyos szempontból éretlenebb szakmai körbe szinte bárki beletartozhat. De minden relatív, és minden viselkedés hasznos valamilyen helyzetben, így mindenki el van fogadva. Az alábbi cikket egy üdítő nézőpontváltásnak ajánlom a karácsonyi készülődés közepette, egy kis vidám aromának, megerősítésnek és fellélegezhető megemészthetőségnek. Ismeretlen “E” értéket nem tartalmaz, nyomokban leheletnyi trágár beszédet igen. Viszont ősidők óta tudjuk, hogy a káromkodásnak is megvan az interkulturálisan elfogadott illemtana, mi több, szubjektíve pozitív szándéka, na meg aztán ott van a distressz kezelő hatalmas ereje, így nézessék el nekem ez a kis fegyelmezetlenség. Egyébként pedig csak a legnagyobb köztiszteletnek örvendő személyektől idéztem, esetenként megfűszerezve némi nyelvújító családi háttérrel eme nemes szakma mindannyiunk hétköznapi működését átütő fortélyait.

Szakma ide vagy oda…

… van olyan, hogy egy segítő foglalkozású szakembernek is magas a mérce. Hogy elfogy a cérnája. Hogy kiborul a bili. És hogy nem tudja a megoldást a saját problémájára.

És mondják: persze, mert a cipész cipője. És tényleg. De tényleg?

Hogy is vagyunk mi, akik az időnk nagy részében úgy gondolkodunk, érzünk, sőt, cselekszünk – és mivel nagy elhivatottságunkban még legalább az egyik hobbink is ez, a magánéletünk egy jó részét is – hogy másokat támogatunk? Mi van velünk?

Mivel egy spirituális evolúció megy végig a világban, egyre több embert érint ez a kérdés. Az elmúlt évtizedek generációváltása a szakmaiságban is jelentkezik, így történhet meg, hogy egy új segítő társadalom van születőben. Lassan mindenki egymás fejlesztője, mentora, trénere és coach-a. Lehet ennek az ártalmas oldalát nézni. De szabad azt is választani, hogy ennek örülünk, és kihozzuk belőle a legjobbat. Én inkább erre voksolok, és közéjük tartozónak vallom magam.

Én mélységesen büszke vagyok arra, hogy lassan bárki fordulhat bárkihez egy segítő szóért, egy kis szakértelemért, a legbelsőbb változásunkhoz megfelelő nem-megmondóan-nyerő-kérdésért, friss aha-élményekért. Az persze nem mindegy, hogy a fotelből aztán a gyönyörűségtől lefordulunk, vagy fel…!

Ez a segítési szándék, hogy úgy mondjam, degenerációk óta öröklődik! S mivel egyesek vissza tudják vezetni a családfájukat egészen addig, amíg rajta éltek, igazán megbízhatóan számíthatunk egymás genetikailag tárolt tudására. Pláne tudattalanjára! A moderálásban!

Talán ironikusnak hat, mégis igaz, hogy jól esik az eddig felépült szakemberségem minden porcikájának, hogy körbe vagyok véve segítőkkel. Mindegyikükre fel tudok nézni valamilyen szemszögből. Ahogy szoktam is mondani az NLP képzéseken, meggyőződésem, hogy mindenki a világon a legjobb valamiben. És ezt meg is tudjuk tanulni egymástól!

en-kari

Megfigyeltem egy érdekességet a segítő szakma legnagyobbjai között. Ez pedig az olykor követhetetlenül komoly tudományosság háttérbe szorítása – végre! – a hétköznapi nyelven felfogható és alkalmazható gyakorlat előnyére.

Épp ezért bátorkodom e pár alpontban felvillantani az Ünnep – bárkinek bármit is jelentsen ez – megélésének széleskörű lehetőségeit az érzelmi intelligencia felül és alul-szocializált változataiban is, és néha épp e cenzúrájának elengedésében, a szigorú erkölcsű ‘mindenáronkibíromésjólviselkedeksőtilyenismaradok’ gyomorfekély-burjánoztató, fogcsikorgatva perfekcionista gyeplő lazításában.

És akkor most íme, hat Karácsonyi Vernyá-Kompetencia, amit megfelelő körök, körülmények, időzítés és egyéb szükségesen elégséges tényező megléte esetén javasolok bárkinek megélni vagy megélni hagyni:

1. A bizalomépítés

Vegyük úgy, hogy előttünk rezeg a karácsonyi kocsonya. Nem azért, mert fél, hanem mert ilyen a természete. Gusztusos, fényes, jó az illata. Na már most, a bizalom felépítésének az elve a Követés, és azután a Vezetés. A kocsonya megtestesítésének értelmében először ráhangolódunk valakire, vagy valamire, mondjuk épp az általunk készített húsos-bőrkés, rángó, bő lére, és azután vesszük kézbe, majd szóbelire fordítjuk a minősítést. Azaz megkóstoljuk a kocsonyát. De az sós lett, mint a veszedelem! A jó bizalomteli kapcsolat, azaz Rapport egyik ismérve, tudniillik egyik leolvasható fiziológiai jegye a mosoly lenne, de határozottan érezzük, hogy a nyál egy csapásra összehúzódott a szánkban, és a szemünk kikerekedett a savanyúságtól. Egy jól alkalmazkodó vendég még egyszer próbálkozik, tehát a többiek vörösbe árnyalódott arcán is látjuk, hogy a falat fullaszt. Egy szusszanásnyi közös, friss levegő utáni kapkodást követően a kocsonyába való szerelembe zuhanás helyett engedjük meg magunknak az önreflektáló ‘jófrancessenbele’ hangos verbalizációt! Majd Rapportoljunk inkább tovább egy hűvös pofa vízzel, és mosolyogjunk őszintén!  

2. A rugalmasság

Talán ez a legfontosabb NLP-s, és nem csak NLP-s tulajdonság. Főleg így, az ünnepvárás közepette. Amikor a pincéből előhalászott mű-, vagy újonnan megvett, sudár termetű, valódi tűlevelűt szeretnénk beleilleszteni a tartójába. Az egész család minket néz, és már szinte látják maguk előtt a feldíszített pompázatot. De az eszköz, aminek a markolására már háromnegyed órája koncentrálunk verejtékezve, és az megátalkodottan egyre nehezebben veszi az általunk elvárt fordulatszámot, és egyre súlyosabb kézben tartani a karácsonyfának valót, és kezdjük úgy érezni, hogy szándékosan ellenünk szegül, sőt, valósággal ural minket, a nagymama szentimentális előre-meghatottságból legördülő idilli könnycseppjei pedig leszáradóban vannak, ekkor léphet elő a ‘hogyottrohadjmeg’ pontos, pozitív, autentikusan saját lélekből jövő és hosszú távú célprogramozás! Vegyünk erőt magunkon, béküljünk ki a szomszéddal, majd a tartásunkat megőrizve méltóképp kérjünk segítséget, és köszönjük is meg!

3. A saját érzelmek tudatosítása

Ez egy igazán hősi feladat. Saját magunkat megismerni, erre nyitottnak és bátornak lenni nemes tett, és igazán tiszteletreméltó az, aki ezért vállalja az erőfeszítéseket. Olyan értékes ez a tudás, de annyi végtelen önmunkát igényel, hogy néha úgy érezhetjük, hogy a szakmában elhíresült önismeret erősítésének megértésére hivatott Johari ablak ábra Szent Johanna és Mata Hari összes együttes szenvedése és áldozathozatala nyomán az ő nevük szóösszetételéből ered. És amikor még mindig találunk vakfoltokat a saját működésünkben, és még mindig félreértenek minket a legfontosabb hozzátartozóink, és a legértékesebb barátaink sem tudnak segíteni az ezekkel való szembesülésben, pedig ráadásul nagy részük szintén segítő foglalkozású szerencsétlen, és a végén vért izzadva fohászkodunk egy konkrét nevet emlegetve, hogy még hány és hány tulajdonságunkat kell felismernünk és ezen szisztematikusan gyúrnunk, hogy nagy nehezen a külvilág is vegye már észre a változásunkat, akkor megengedhetünk magunknak, egy kis ünnep előtti “miértbazdmegmározást”! Higgadás után nézzünk bele a tükörbe, és mondjuk bele lágyan, hogy szeretem magam, és mégiscsak én vagyok a legjobb barát-OMMM!

4. A saját érzelmek kezelése

Az előző alpontot folytatva, és e tehetetlenség következményeként még lehetőségünk van a szókészletünk “dekomolyanazapjafaszatudjahogyoldjammosteztmeg” hozsanna imádság rövid, de magvas, akár másokkal való megosztására is! Majd tanulva újabb és újabb eszközöket a viselkedés változtatásra keressünk egy számunkra hiteles, disztingvált modell személyt, bújjunk bele az aurájába, és ismételgessük az általa képviselt univerzális önelfogadást és világbékét addig, amíg sajátunkká nem lesz.

5. A többiek érzelmeinek felismerése

Na már most ez működik másokkal is, amikor például a másiknak – mert mi vagyunk az egyik, számára pedig ő magát tartja ugyanígy az egyiknek és minket pedig számára a másiknak – velünk van baja. Akár hatékony is lehetne a folyamat. De néha ez elérhetetlennek tűnik. Leshetjük állva, ülve, fekve a már emlegetett fiziológiáját, mivel hogy a kommunikáció eredménye így is, úgy is a tőle kapott válaszban van. Még a légzésére is ráhangolódhatunk, sőt, felvehetjük a másik pózát, prózáját, pórázát, cipzárát. Gyakorlatilag bármijét. Hogy megértsük, hogy felfedjük, hogy átérezzük, hogy feltérképezzük. De ha nem megy? Így kellene hagynunk őt? Hiszen attól függ, amitől lóg? Lehet, hogy be kell látnunk, és lehet, hogy igen… azaz tényleg soha többé nem… ityeg a fityeg, nincs most párbeszédes állapotban, és amúgy is mehetünk a sunyiba. Ekkor nincs más hátra, mint előre, vagy szemöldök felvonva ‘mélaflegma’ hangon odabégethetünk egy egybehangzó ‘szólaljmármegahuzatbamitkezdjekmárígyveled’ szuggesztíven motiváló szóösszetételt! Ha ez nem működik, már pedig valószínűleg van kilátás arra, hogy nem lesz belátás, a mondat végét esetleg kedvesen felfelé kanyaríthatjuk, de ilyenkor a fejhang még idegesítőbbnek hat, és csak még többet ronthat a helyzeten. Vonuljunk inkább el csendben egy magányos, de színes sarokba, és egy-két órányi egymástól elszeparált nyugalmi idő után keretezzük át egy magasabb rezgésszámú kvantummezőbe helyezett, nyitottabb pozíciójú kontextusra az iszonyatos viszonyunkat!  

6. A többiek érzelmeinek kezelésében való támogatás nyújtás

Amennyiben az előző alpont nem juttatott minket mégsem megnyugtató végső eredményre, és a boldog pillanatainkat épp aktuálisan, az adott jelenben nem tudjuk együtt megélni, más érintkezési felületet kell választanunk. Odalopakodhatunk egy általa is rosszul megélt pillanatban, és az 1. alpontra visszatérve megkísérelhetjük visszaépíteni a Rapportot. Észrevesszük például, hogy épp egy ormótlanul nagy darab, óriási testtömegű nyers húsállománnyal birkózik, mert a szándéka, hogy finom karácsonyi sültet varázsoljon az asztalra. Ekkor az elemi utálattól felspékelt szitkozódását támogathatjuk azzal, hogy mi is beállunk a közösségi viszolygós ‘pulykapecsenyepacsálóanyjapicsájázás’-ba, ezzel érzékeltetve, hogy még ebben a borzadályos helyzetben is egy csónakban evezünk. És legalább a rosszban lehet ránk számítani, ha a jóban nem. Ha ez sem segít, ott már ajajaaajjj, nagy a baj! Ebben a helyzetben már csak egyetlen humánus ötletem maradt, hogy a másik fél részéről megelőzendő mindezt a szeretetgyürkőzést, odaszólunk szájtáti embertársunknak, aki a mi nagy mártírhalál előtti harcunk alatt s azon felülemelkedve élvezetes nagy flow-ban élvezkedik valami másban, mint amely szenvedésben történetesen nekünk van részünk, és felkiálthatunk egy olyanfajta ‘mitlébecolszottcseszdmeggyereasztsegíccsémá’ odabarátkozó kurjantással, és lehet, hogy pont ettől oldódik fel, és egyenesedik ki a hangulat, a kapcsolat, és végül is mégis szép lesz Ez Az Este…!

Az egyik kulcs a humor, a másik a fejlődés, a harmadik a kommunikáció.

És van olyan, hogy egy segítő foglalkozású szakembernek is magas a mérce. Hogy elfogy a cérnája. Hogy kiborul a bili. És hogy nem tudja a megoldást a saját problémájára. Ilyenkor neki is csak két választási lehetősége van. Vagy belemerevedik ebbe az állapotba, vagy a fenti felsorolásból választ egyet. Esetleg egyet-kettőt. Esetleg mindet egyszerre. Jó hangosan. Aztán lágyabban. Majd egészen halkan. Majd némán. Szeretettel.

És akkor eltűnődhet azon, hogy a… 

…szakma oda. Vagy ide? 

Mindannyian tudjuk, hogy a fenti sorok csak a képzelet szüleményei. Azt is, hogy a valóságban nem túl gyakran történik meg ilyesmi, vagy ha igen, akkor az a hosszú élet ritka. Olykor elgurul a pirula, és a frusztrációs tolerancia küszöböt meghaladja egy s más. De szerencsére mindenki a saját érzelmeinek a pogácsa. A végére mindig kisüthetünk belőle valami jót. Ha mást nem, egy odamondott igét, melyet épp nem a hálánk jeléül rebegünk el. De ez sem a másiknak szól, valami belső hangnak, akivel párbeszédben állunk. Mert a megoldást, láss csodát, akkor is csak belülről várhatjuk. S aki nem tudja, hogy a káromkodásnak is van létjogosultsága, az nyugodtan nézzen utána. Nagyot. S aki nem tudja, hogy azt is tudhatja, hogy utána még szebb lehet az élete, az még nem nyomott nagyot, a latba. Lantos, lankás, meghatottságtól párás, kalácsosan illatos, fantasztikusan bámulatos, frappánsan ízletes, teljesen mindenes, hógömbben csillogó, életet gyógyító és átívelő karácsonyt kívánok mindenkinek, és jövőre élettel teli, emlékezetes, elégedetten átélt életet!

Budapest, 2016. december 24.

Mészáros Edina

További képzési programjainkért kattints: IDE!

Amennyiben tetszett a cikk, lájkold és oszd meg bátran! Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.