VAKOG-d le a benned élő Kiskirálylányt!

kiskiralylany03

Mert mire is vágyik Ő?

Te is biztos jól ismered a Duna-korzó korlátján ücsörgő Kiskirálylányt. Ő Marton László Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész alkotása, melyet 1972-ben készített el.

A művészt első házasságából született, legidősebb lánya ihlette meg, aki gyakran játszott királylány jelmezben, az édesapja által készített újságpapír koronával a fején a Tabánban, és otthon is, a fürdőköpenyt palástnak képzelve. Ez a kép indította édesapját, a művészt e kis szobor megalkotására. Évekkel később a főváros egy szobrot kért tőle, ő ezt a szobrot ajánlotta, így lett Budapest szimbóluma. Marton László megfogalmazása, hogy “ezen a helyen jól érzi magát a szobor”.

Az NLP (Neuro-Lingvisztikus Programozás) egyik Milton-nyelvi mintája is a megszemélyesítésekről szól. Éljünk ezzel mi is a bennünk olykor-olykor mélyen szunnyadó Kiskirálylányunk érdekében. Mitől érezhetné még jobban magát?

Az NLP varázslatos eszköztárát olyan sikeres gyógyítókról modellezték le atyjai, akik zsigeri szinten alkalmazták a legfrappánsabb kommunikációs trükköket. Sok esetben úgy, hogy nem is tudtak róla.

Ilyen alkalmazás például az ÉRZÉKSZERVI CSATORNÁK nyelve. Nézzük, mit hallottál eddig erről, rögtön eszedbe fog jutni, amint ennek a mondatnak az aromája eljut hozzád.

Könnyedén felidézheted azokat a képeket, hangokat, érzéseket, illatokat és ízeket, amelyek jelenleg megkeserítik, avagy megédesítik az életed.

De mit kezdjünk mindezzel az álmaink tekintetében?

kiskiralylany03

Nagyon egyszerűen összefoglalható, mit kell tenned ahhoz, hogy életre keljen benned a legvalódibb, legmélyebb álmod.

Bemutatom a VAKOG rendszert. Ez tulajdonképpen egy mozaikszó, amelyet az érzékszervi csatornáink angol megfelelőiből nyerünk:

Vizuális modalitás: ez a képek nyelve. Mi az, amit most látsz magad körül? Kik azok az emberek? Melyek azok a tárgyak? Milyen színűek? Fényesek? Mattak? És mit szeretnél látni ezek helyett? Mire szeretnéd kicserélni ezt a látványt?

Auditív modalitás: ez a hangok nyelve. Mi az, amit hallasz? Kinek a hangja ez? Embereké vagy valami másé? Milyen tónusúak? Lágyak, dallamosak vagy ritmusosabbak? Mi mindent szeretnél hallani ezek helyett? Hogyan hangzana az?

Kinesztetikus modalitás: ez a bőr érzékelésének nyelve. Kinek vagy minek az érintését érzékeled most, a mindennapokban? Selymes, bársonyos vagy érdes felület? Milyen a hőmérséklete? A nagysága? A súlya? Mit szeretnél érezni ehelyett?

Olfaktorikus modalitás: ez az illatok nyelve. Milyen illatok vesznek körül? Kinek vagy minek az illata? Mi az, ami tetszik, és mi az, ami zavar ezek közül? Mit szeretnél megszüntetni ebből, és melyeket szeretnéd megtartani? Így, karácsony közeledtével milyen illatok lengjék be a teret?

Gusztatorikus modalitás: ez az ízek nyelve. Az öt alapíz közül melyiket érzed most a szádban? Édes, keserű, savanyú, sós, esetleg csípős az élet mostanában számodra? Ez nem biztos, hogy az ételt jelenti, amit éppen elfogyasztasz. Inkább a mindennapjaid hangulatát, a történéseket. Milyen aromájú legyen mostantól?

A VAKOG tehát röviden összefoglalja az érzékszervi csatornáink által megélt saját valóságunkat. Ezt igésítve is használhatod, azaz mostantól egyszerűen csak VAKOG-j!

Például VAKOG-hatsz az IDŐ tekintetében is. Szeretnél változást valamelyik érzékszervi csatornád tükrében? A legtöbbször az a jó sorrend, ha először a múltat és a jelent tárod fel, erre jó kérdés típus például, hogy “Mit kedveltél régebben? Mi zajlik most?” Ezt követően pedig rátérhetsz a jövőre, ilyen előremutató kérdés például, hogy “Mit választanál innentől kezdve? Mit szeretnél helyette?”

Amennyiben hiszel abban, hogy rajtad múlik, minden modalitásodban elérheted az általad kívánt változást. Neurológiailag az a titka ennek, hogy amint megjelenik benned konkrét érzékelésként, a test elkezdi keresni annak útjait, módjait, hogy ezt átélje. A lélek felkészül, a test megvalósít. Az agy pedig segít a szelektálásban és a döntésben.

Nem kell rögtön a legnagyobb változtatást eszközölnöd, elkezdheted kis lépésekben is. Például kicseréled az ülőgarnitúrád huzatát egy kellemesebb színárnyalatúra, vagy puhábbra. Esetleg lemélyíted a hangod, amikor tisztázni szeretnél egy vitás kérdést a szeretteiddel. Ettől sokkal nyugodtabbnak fogsz tűnni számukra, és te is határozottabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzed magad belül. De ugyanehhez a témához tartozik, amikor új fűszerekkel kísérletezel, vagy a párod autójába csempészed a régóta keresett kedvenc levegő illatosítóját. Az ünnepek előtt nagyon hasznos tudatosan VAKOG-ni, különösen az ajándékok kiválasztásánál.

A fizikai valóságod képezi le tehát a világot, a kommunikáció által tudod ezt kifejezni, és jó önfejlesztő eszközökkel átprogramozni. Az NLP pont erre hivatott: az idegrendszered életminőségének nyelv általi átformálása!

VAKOG-ást kívánok Neked! És szeretettel várlak tréningjeimen!

Mészáros Edina

Budapest, 2016. December 15.

További képzési programjainkért kattints: IDE!

Amennyiben tetszett a cikk, lájkold és oszd meg bátran! Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.