Versek: E. – nek

A pótlányának tartott engem. Az egyik legjobb barátnőm volt hosszú évtizedekig. Egyébként pedig a szomszédunk.

Sajnos már nincs közöttünk.

Ma valahogy eszembe jutott ez a dal, és az a mondanivaló, amit E. szavai hordoznak benne számomra.

Egyszer, olyan tizen pár éves korom körül felmentem hozzá, és a konyhában leültem, míg ő a mellette lévő kis szobában tevékenykedett. Közben beszélgettünk. Ez gyakori foglalatosságunk volt, már-már hazajártam hozzájuk, így természetesen éreztem magam az asztalon matatva, apró, sós rágcsákat csipegetve.

Szólt a zene, és elkezdődött egy szám. Soha nem hallottam még, de nagyon tetszett. Megkérdeztem E.-től, hogy mi ez. Elmondta, és hozzáfűzte: “Ez az egyik kedvenc dalom. Szerintem az egyik legromantikusabb a világon. Számomra pontosan a szerelmet fejezi ki.”

Elmosolyodtam. Észrevette. Figyelte, ahogy koncentrálok a zenére, és komolyan rám nézett. Nyomatékos pillantással emlékeztetett egy előző beszélgetésünkre, amelyben kifejtette, hogy az ő életében mit jelent a szerelem. Hitetlenül somolyodtam el.

Felemelte a szemöldökét: “Te nem érzed benne a szerelmet?” Megráztam a fejem, és lebiggyesztettem a szám: “Nem tudom, hogy ebben mi a szerelmes.”

Akkor letette a teregetnivaló ruhát, és hozzám fordult magyarázva: “Na várj csak, amíg egyszer igazán szerelmes leszel, akkor fogod megérteni, milyen az, amikor egy dalban is teljes mértékben átérzed ezt. Mint mindenben. Ezt az érzést pontosan fel fogod ismerni. Most tudom, hogy kinevetsz. Nevess is nyugodtan. De majd meglátjuk, akkor!”

Annyira megérintett, amit mondott nekem, hogy elszégyelltem magam egy percre. Rámosolyogtam, de már egy fokkal megértőbben: “Elhiszem.” – suttogtam.

Pár évvel később, az érettségim körül rendeztek nekünk egy bált. Ünnepeltünk és táncoltunk is, és valami furcsa érzést éreztem a foszforeszkáló fénycsíkokat bámulva a falon. Leültünk a lányokkal a lépcsőre kicsit megpihenni, és ez a dal szólt. Elsírtam magam. Megértettem, hogy amit E. mondott nekem akkor, most pontosan azt érzem. Arra gondoltam, hogy már nem nevetném ki őt, mert íme, tudom, miről beszélt.

A nóta végén már újra mosolyogtam, és a szerelmem körül járt az eszem. Majd E. egykori szavain, intő hangsúlyán. Mennyire tudta, hogyan kell megfogalmaznia ezt a megtapasztalást ahhoz, hogy amikor majd az én életemben is eljön ez a pillanat, méltóképp értékeljem a súlyát.

Amíg hallgattam a múlt kedves, emlékcsalogató dallamát, megfogalmazódott bennem egy vers előrelátó barátnőm nevelgető szeretetéhez.

Két hét múlva átnyújtottam neki a verset. A zárójelben lévő kérdőjelet szándékosan a sorok között hagytam a barátságunk egymást ugratóan provokatív jellegét is megengedő mivoltának erősítéséül.

E. meghatódott, megölelgetett, és búgó, mély hangján, és a könnyes ellágyulást lefedvén kicsit erőltetetten megkeményített zöngével kommentálta a véleményét: “Mi a túró szülte volna?!”

E. – nek

Mint ‘kire rászórnak csillagból szőtt,

Hangtalan igét,

Melyet ködfátyol takar,

Éppúgy kísért

Sok éven át

Homályosan, elfeledve,

Szeretetszülte (?) mondatod

A semmibe vetve.

2017-09-25 02.36.46

De messze vagy éppen,

S nem láthatod, amint egy

Könnyelmű, pillangóképű

Kijelentésedből valóság lett,

Mint ahogyan gondolatból

Forr egésszé a tett.

2017-09-25 02.04.45

Most a tömeg zsivaján túl

Az emlékezetemből a régi

Hangod cikáz a neonok közé,

És körbesúg: lassacskán

Közeledünk a felnőtt kor felé.

2017-09-25 02.05.11

Mészáros Edina

Budapest, 1996. március 11.