Amikor “ELÉG”

Az ebben a nehézség, hogy mindenkiben ott van a jó is (néha valakinél annyira elrejtve, hogy soha ki sem derül), csak nem férnek/férünk hozzá az erőforrásai(n)khoz. Ezt én NLP-sen így fogalmaznám meg: “Minden személy pozitív értéke állandó, míg viselkedése megkérdőjelezhető” c. NLP Axióma.

Na most, ahhoz kell óriási tudatosság, hogy kinek mit, meddig engedünk, milyen témában, mit nem, és ezeket milyen szavakkal kommunikáljuk le. Mert ez is visszahat. Bocsánat, én kényszeresen állandóan magamban keresem a megoldást, mivel azt tapasztalom, hogy a saját gondolataimat és érzéseimet mégiscsak én tudom a legjobban irányítani. Vagy nem? Ha nem, mi az oka? Lehet, hogy, jó lenne már bizonyos dolgokban az irányítást, a felelősséget átadni másnak? Esetleg jól esne egy kis (NAGY!) extra törődés? Nekem biztosan, mint sokunknak… mondhatnátok, hogy ha ez nem is, de legalább egy normális emberi hozzáállás, az egyenrangúság… de Atyaég, ahhoz is mennyi intelligencia kell…! És talán ki kéne mondanunk, hogy tényleg elég egy bizonyos hülyeségből, és igenis szükségünk van gyengédségre!

Mindenkiben benne van a “depresszió kompetencia”, meg a “boldogság kompetencia” is. Semelyikben nem hiszek igazán, illetve abban inkább, hogy a “depresszió”, a “boldogság”, és a többi érzés… ezek nem érzelmi állapotok, hanem – fejleszthető! – képességek. Mindenkinél mástól szakad el az utolsó cérna, és mindenki máshogy töltődik fel.

a “depresszió, a “boldogság”, és a többi érzés… ezek nem érzelmi állapotok, hanem inkább – fejleszthető! – készségek

 

IMG_8719

Nekem gyerekkorom óta van egy kedvenc színészem… <3, amikor rossz kedvem van, szinte helyrehozhatatlannak tűnő, megnézek egy pár videót tőle a youtube-on, és olyan vidám, beszűkült tudatállapotba kerülök, hogy átélek egyfajta mámoros egység-élményt a magasan rezgők közös érzelmi intelligencia terében… mondjuk azt, hogy újra képes vagyok szeretni. Utána meg magamat is. Ezért mindig hálás vagyok neki, pedig nem tett értem konkrétan semmit. De hiszek egyfajta egyetemes erőben, ami a dolgokat jobbra fordítja, és aminek mindannyiunk része vagyunk, és amibe így kapaszkodhatunk is. :-*

Így jár körbe-körbe egy támogató öröm-adó energia. Nem lehet, hogy csak pontosabban kell szelektálnunk, hogy mi/ki felé mozdulunk, és mi/ki felé nem?! Ez is túl egyszerűen hangzik… fogalmazzuk át úgy, hogy az elengedéssel – amiben talán a titok van – azért nem könnyű megbarátkozni, mert pont valaminek vagy valakinek a magunktól való EL-távolításáról szól? És hogyan lehetne közel érezni magunkhoz egy olyan készséget, ami pont arról szól, hogy valamit messze küldünk magunktól? Pedig az elengedés jó “haver” tud lenni. Most képzeld el, hogy csak úgy szimplán… finoman… bátorítóan… “elengednénk neki”, – igen, magának az elengedésnek! – hogy tényleg (és örökre? igen-igen-igen!!!) elenged belőlünk valamit vagy valakit. És mi megkönnyebbülve továbbléphetünk.

Mészáros Edina, 2015. 06. 21.